Rólunk

A Tiszta Szavazás célja, hogy felvilágosítással, figyelemfelhívással és jogi segítségnyújtással csökkentsük a magyarországi választási visszaélésekkel kapcsolatos bűncselekmények előfordulását.

A Tiszta Szavazás kampány szervezője a Civil Kollégium Alapítvány. A projektet a Political Capital (PC), a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az aHang közreműködésével valósítjuk meg.

Mind a négy szervezet számára alapvető érték a demokrácia, az állampolgári részvétel és az ezeket biztosító tiszta politikai környezet. Ennek egyik alapvetése a visszaélésektől mentes, szabad és titkos választójog gyakorlása. 

A résztvevő szervezetek mindegyike széleskörű szakmai, támogatói, aktivista és infrastrukturális hátteret nyújt a kampány kidolgozásához és lebonyolításához.

A Tiszta szavazás kampányban résztvevő szervezetek pártsemlegesen végzik a tevékenységüket. Bármely irányból érkező választási befolyásolásra felhívjuk a figyelmet, és a sértett pártállásától függetlenül segítjük az eljárásokat.